Miután véget ért a tábor, mindenki hazament, én pedig nem hallottam többet róla. Teljes nevét sem jegyeztem meg, csak úgy szólította mindenki: Fiúka.
Most már tudom a teljes nevét. Azt, hogy nemcsak zenélt, hanem verseket is írt, rajzolt, festett. Bolíviában halt meg, álmában, közönséges terroristának titulálva az egész világ előtt. Április 16-án még bejelentkezett az iwiw-re. Vagy lehet, hogy az már nem is ő volt... Honlapját napokig letiltották. Nap mint nap másod- és harmadkézből kapott, copypastelt hírek jelennek meg róla, családjáról (legjobb példa a Vásárhelyi Hírlap mai száma, amelyben az „újságíró” még azt a fáradtságot sem vette, hogy legalább újrafogalmazza a mondatokat, ha már a források feltüntetése is túl nagy erőfeszítésnek bizonyult. És sajnos nem az egyedüli példa.)
Fiúka pár nap alatt átlagemberből terrorista, elnökök életére törő, konspiráló, zsoldos, személyes bodyguard, a horvát függetlenségi háborúban résztvevő, persona non grata, anarchista, nacionalista, szélsőséges, forradalmár, mártír lett. És még sorolhatnám, hogy milyen jelzőket aggatott rá a média. A leghátborzongatóbb viszont a bolíviai tévé által közölt videó.
Senki sem foglalkozott azzal, hogy mit is keresett ott, hogy került oda, ki is volt ő. Lehet, hogy van valami igazság az egyre sűrűbben születő találgatásokban, de lehet az is, hogy csak rossz helyen volt rossz időpontban. Még a hivatalos állami szervek sem tudnak álláspontot foglani. Vagy nem akarnak. Politika.
A sajtósok végre felelősséget kellene vállaljanak a megjelent anyagokért. Szomorú az, hogy szülővárosának helyi lapjában is csak internetről összeszedett tákolmány jelenik meg. Tudom, hogy bizonytalanságokból, feltételezésekből nehéz hírt faragni, de mégis... A teljes igazságot talán soha nem fogjuk megtudni. Még az elfogott barátjától sem, hiszen rossz még belegondolni is abba, hogy milyen körülmények között nyilatkozik, vall a bolíviai börtönökben.
Így lesz egy hétköznapi emberből terrorista. Az én emlékezetemben pedig Fiúka.
Nyugodjál békében.
