Április 19

KV vs. MS

Sometimes I feel
Like my only friend
Is the city I live in
The city of angel
Lonely as I am
Together we cry (R.H.Ch.P.)

Jó lenne újra így érezni Kolozsvárról...
Nem hittem volna, hogy valaha ezt fogom mondani, de igen, unom ezt a várost. Pontosítok: nagyon unom. Ami az első években izgalmas, adrenalinos volt - a bulik, a nyüzsgés, a kocsmák, az emberek - mára füllesztőek, unalmasak, fárasztóak... Ennyire elfásultam volna?!

Vásárhelyen tölteni egy egész hetet felüdítő volt. Új helyek, de ismerős arcok, ami megnyugtatott. Van nyüzsgés, de mégis valami megmaradt a megszokottból. Vegyük a Döme Jazz and Blues-át. A sokat visszasírt jazz-es bulik újra életre keltek, de mégis más formában. A feeling viszont ugyanaz. Ismerősök a bárpultnál, a Jazz méretü táncparketten gyúródás, de ugyanaz a fergeteges buli. Engem nem zavar hogy már annyira megszoktuk Dömét, hogy előre tudom milyen szám következik. Ez benne a varázs. Sokat fikázták a bloodymary-n a régi új Jazzt, hogy nem nyújt újat, hogy uncsi , lejárt, hogy ideje már kicserélni a "Döme playlistet". De akkor mi a francért mennek még mindig oda az emberek?! Mert egy teljes generáció nőtt fel a Jazzes bulikon, mert oda járnak vissza a föld bármelyik pontjából az emberek ha hazajönnek, mert megvan még mindig az a feeling!

Talán ez hiányzik Kolozsvárból. Pár éven belül totálisan kicserélődik egy-egy hely arculata, de főleg az emberek akik odajárnak. Végzel, itthagyod a várost, beállsz a mókuskerékbe, s ha vissza is jönnél nosztalgiázni, csak újabb otthonról elszabadult, tomboló első-másodéveseket találsz - olyanokat, amilyen te voltál valamikor. A buszokon ugyanazokat a dühöngő, könyöklő öregeket. Ők valahogy mindig itt vannak...

Rájöttem, hogy mégis igazak a R.H.Ch.P. szavai. De Vásárhelyre!!!

tudom, extrém lokálpatriotizmus.... ;)